Ahogyan azt,
előző cikkünkben említettük, két fő formája van a megküzdésnek. Jelen írásunkban a
problémaközpontú megküzdésről lesz szó.
A problémamegoldó stratégiák alkalmazása során először meghatározzuk a problémát, alternatív megoldásokat találunk ki, mérlegeljük az alternatívákat az előnyök és hátrányok vonatkozásában, égül, választunk közülük, és végrehajtjuk a kiválasztott megoldást.
A problémaközpontú stratégiák befelé is irányulhatnak: a személy önmagában változtat meg valamit, ahelyett, hogy a környezetét módosítaná. Ennek példája az, amikor megváltoztatjuk igényszintünket, alternatív forrásokat keresünk vágyaink kiélésére, vagy új készségeket tanulunk meg. Az ilyen stratégiák jelentik a legjobb megoldást például olyankor, mikor valakinek a munkája folyamatos stresszforrást jelent számára. Hogy egy személy mennyire sikeresen alkalmazza ezeket a stratégiákat, az attól függ, hogy milyen tapasztalatokkal, intellektuális képességekkel és önkontrollal rendelkezik.
Azok az emberek, akik problémaközpontú megküzdést használnak stresszhelyzetekben, mind a stressz alatt, mind a stressz után kevésbé depressziósak. Akik kevésbé depressziósak, azok persze könnyebbnek találhatják a problémaközpontú megküzdést.
Longitudinális vizsgálatok szerint azonban, a problémaközpontú megküzdés, még ha figyelmbe vesszük a személyek kezdeti depressziós szintjét is, rövidebb depressziós epizódokat eredményez. Ráadásul, azok a terápiák, melyekkel depressziós személyeket arra tanítanak, hogy problémaközpontú megküzdést alkalmazzanak, képesek elősegíteni azt, hogy leküzdjék depressziójukat, és jobban alkalmazkodva reagáljanak a stresszorokra.
